...nem rég, az összehajló meztelen fák között tűnt el a holdkaréj, mély sötét üli meg a vén ligetet s én csendpólyába bugyolálva hallgatom, miként dobogja át szívem a kinti szélvihart.. ámult lelkemet megülte az álmatlan éj, a síró felhők is szomorúan köszönnek rám… a könny mely pillám szélén pihen, az is némán tűri távollétedet…
Kovács Daniela
